INDULNAK A PROGRAMOK!
A TTA idei programjainak kiírása felkerült honlapunkra! Túrákkal indítjuk a sorozatot. Július végén Gomba, szeptember elején Úri környékét járjuk be.
Szeptember közepén 19. alkalommal szervezzük meg a Szecsői Futónapot, következő hónapban 15. Sülysápi Futónap következik. Decemberben Mikulás kergetéssel zárjuk az évet.
A futónapoknál újdonság hogy idén a sülysápi mellett a másik két versenyen is kapnak befutóérmet a felnőtt távok valamelyikét teljesítők. Azonban ezekre a futamokra ajánlott minél előbb nevezni, mert az indulók száma korlátozott. Mindhárom versenyen elektronikus időmérést alkalmazunk.
Az általános tudnivalók mellett érdemes az igénybe vehető kedvezményeket is áttekinteni. A legkisebbeknek, a 70. év felettiek valamint egyes programokon a helyi lakosoknak biztosított ingyenes részvétel mellett még számos lehetőség található.
További részletek a versenykiírásokban!
https://www.tapiomenti-tomegsport.hu/index.php/hu/versenykiiras2
Bízunk benne, hogy a járványügyi helyzet már nem írja felül a terveinket és hamarosan találkozhatunk személyesen is!