Hóesést hozott a „Nagyszakállú” a Mikulás Futásra!
Igazi ünnepi hangulatban zajlott a 7.TTA Mikulás Futás, ahol a szállingózó hóesés remek körülményt varázsolt mindazon futók számára, akik a nap során megrendezett három táv (1,2km – 3,1km - 10,4km) valamelyikén rajthoz állt, versenyzett.
A Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola vendégszeretetét élvezve az iskola szőlősnyaralói telephelyén és környékén zajló versenyen mintegy 300-400 sportolni vágyó gyermek és felnőtt, érdeklődő, hozzátartozó várta a TTA Futómikulását, aki idén is arra vállalkozott, hogy a versenyzők bemelegítését elősegítve egy felvezető kört teljesítsen. A gyermekek számára kiírt rövidtávon a gyermek I. kategóriában mind a lányoknál, mind a fiúknál tápiószecsői siker született. (Hegedűs Hanna és Sinkó Roland) A gyermek II. korosztályban a jászberényiek arattak. (Balla Fanni és Notheisz Csongor). A Középtávon serdülők és felnőttek egyaránt rajthoz állhattak. A jászberényi Vincze Ákos serdülő létére maga mögé utasította a teljes felnőtt mezőnyt.
A hosszútávon rajthoz álló 58 futó között többek között Horinka László Sülysáp város polgármesterének is tapsolhattunk. Itt a budapesti Mátyus Csaba 40 percen belüli idővel magabiztos győzelmet aratott, míg a hölgyek között a szintén budapesti Horváth Anikó nem talált legyőzőre.

A verseny dobogósainak listája, valamint a teljes eredménylista megtalálható honlapunkon.
150-en sportoltunk a Tök Mind1 futás és gyalogláson!

Ha november, akkor Mind1 futás és családi gyaloglás Úriban. Schmidt Zoltán által megálmodott program immáron 7. alkalommal várta a késő őszies időjárás kihívásait bátran vállaló sportkedvelőket, futókat, gyaloglókat.
November 17-én pénteken este 20:17 órakor mintegy 150 sportbarát vágott neki a kijelölt 3,7km-es távnak. Voltak, akik teljes erőbedobással -versenyként felfogva – teljesítették az útvonalat, mások egy jóízű beszélgetés közepette sétáltak végig.
A „nagy” táv teljesítését követően érdekes és hangulatos programelem volt a felnőttek számára a pezsgő kereső, a gyermekek számára pedig a színes golyókereső futás is. A résztvevők sikeres célba érkezést követően meleg teával, a felnőttek forralt borral frissíthettek.

A program nemcsak a helyi lakosság körében bizonyult vonzó esti elfogaltságnak. Többen érkeztek Tápiószecsőről, Sülysápról, Gombáról és több más környező településről is.