Nyomtatás

6. alkalommal kergettünk Mikulást!

on 2016. december 05.

A TTA  futó mikulása már december 4-én megérkezett Sülysápra, hogy egy jó hangulatú közös mozgással köszöntse a tél megérkezését. A tél jött is, kora reggel erős mínuszokat hozva a szervezőknek, akik az immáron második alkalommal a Móra Ferenc Általános Iskola Telephelyén (Szőlősnyaralón) adtak versenyzési lehetőséget a sportolni vágyóknak.

A program 9:30 órától egy közel 6km-es helytörténeti túra rajtjával indult, majd 10:30 órától a gyermekek rövid távjával megkezdődtek a futószámok is. A TTA futó Mikulása a hagyományoknak megfelelően egy 400m-es felvezető kocogással igyekezett gondoskodni a megfelelő bemelegítésről.
 


A gyermek I. kategóriában a lányoknál a vecsési Sebestyén Petra, míg a fiúknál a Mendéről érkező Sas Kristóf Koppány végzett az első helyen. A gyermek II. korosztályban Mácsai Dzsenifer (Szolnok) és Nyekeczki Bence (Nagykáta) győzött.  A serdülők 3,1km-es futamában Berki Maja (Tápiógyörgye) és Zakar József (Újszász) állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A juniorok, felnőttek és szenior korú versenyzők szintén kipróbálhatták képességeiket a 3,1 km-es futamon. A hazaiak kiváló versenyzője Szabó Zsolt az abszolút verseny legjobbjának bizonyult kiváló 9:50 perces időeredménnyel. A nap leghosszabb távján a 10,4km-es versenyszámban magabiztos győzelmet aratott a budapesti Szabó Sándor, míg a női verseny abszolút első helyezettje a Juhász Orsolya (Tápiószecső) lett.

A záró futamon a mikulás kergetésen ezúttal is népes mezőny állt rajthoz és sikerrel dobta be rajtszámát az öreg télapó puttonyába, mellyel a résztvevők a versenyt lezáró eredményhirdetéskor a szinte véget nem érő tombola húzáson vehettek részt.

Rendezvényeinkről...

Aktuális programok

No images found.

Egyéb

Kik vannak jelen?

Oldalainkat 18 vendég és 0 tag böngészi