• projekttabla
Nyomtatás

Az I. Tápió-vidéki Családi Sportnap után…!

on 2015. április 19.

Április 12-én került megrendezésre az I. Tápió-vidéki Családi Sportnap, melynek a nagykátai városi sportcsarnok adott otthont! A TTA e program előkészítésében és megvalósításában társszervezőként vett részt. A sportnap különleges volta abban rejlett, hogy a kerékpározás és a futás szerelmesei egyazon rendezvényen versenyezhettek. Mindezek mellett számos kiegészítő program várta az érdeklődőket.

A délelőtti program főképp a kerékpárosokról szólt, ahol a korosztályos 5km-es távon külön az alsósok és külön a felsősök mérhették össze tudásukat az igen kemény terepen kijelölt útvonalon. A délelőtti program a felnőttek 30km-es futamával zárult, ahol 3 x 10km - es kört teljesítettek a kerékpárosok. Az abszolút verseny legjobbja a tápióbicskei Gyevát Ferenc lett. Délután a futók „léptek porondra”. Itt a korosztályos futások mellett a felnőttek felkészültségüknek megfelelően 3 táv közül választhattak. (2,8km 10,5km Félmaraton). A 10,5km legjobbja a jászberényi Sebestyén Róbert lett, míg a félmaratont a szintén jászberényi Lantos Gergely nyerte. A hosszú nap zárófutama a Tápiómenti Maratonról már sokaknak ismerős bicogó kategória volt, ahol csapatonként 1 futó – 1 kerékpáros együtt teljesítette a kijelölt 1,5km-es távot.



A futamok között sem kellett unatkoznia senkinek. A legkisebbek négypróbázhattak. Volt kerékpáros ügyességi verseny és kresz totó a nagykátai rendőrök szervezésében, kézműves foglalkozás, ki lehetett próbálni a népi játékokat is. A sülysápi amatőr csillagászoknál bővíthették csillagászati ismereteiket, a TTA ügyességi játékkal várta a jelentkezőket. A teljesítők jutalma egy- egy frizbi volt.

Népszerűek voltak az állandó programok is. Köztük az arcfestés, a felfújható csúszda. A tápióbicskei fiatalok Nagy Máté vezetésével lábtoll labda bemutatót tartott egész nap, aki akart be is szállhatott hozzájuk.

Kora délután a színpad is életre kelt. Önvédelmi és harcművészeti bemutatókat, néptánc és ritmikus táncbemutatókat lehetett látni. Bemutatkoztak a helyi mediball csoport tagjai. Majd következett az eredményhirdetés melynek során 34 kategóriában összesen 100 érem és oklevél került kiosztásra.

Hosszú nap volt versenyzőknek, szervezőknek egyaránt, de megérte!



Aktuális programok

Kik vannak jelen?

Oldalainkat 10 vendég és 0 tag böngészi